A European Business Wallet-javaslat mögötti elemzés magyarázata

Nem formális hatásvizsgálat

Szigorúan véve ehhez a javaslathoz nem készült hatásvizsgálat. A Bizottság eltérést engedélyezett azzal az indokkal, hogy a Business Walletek közvetlenül arra a szakpolitikai választásra épülnek, amelyet 2021-ben már értékelt az Európai Digitális Identitás Keretrendszer kapcsán, és az akkor előnyben részesített alternatívát követik: egy harmonizált, az egész Unióban joghatással bíró tárcakeretrendszert, a szakmai felhasználáshoz igazítva. Ehelyett szolgálati munkadokumentumot készített, amely részletesen elemzi a várható költségeket és hasznokat.[1]

Ez a dokumentum, az SWD(2025) 837, ennek ellenére a megszokott szerkezetet követi: a probléma meghatározása, az uniós fellépés indokai, célkitűzések, a szakpolitikai alternatíva, annak hatásai, valamint e hatások nyomon követésének módja. Alátámasztja egy, az NTT Data által vezetett konzorcium külső tanulmánya, egy felmérés, amelyre az elért 340 érdekelt félből 65 válaszolt, valamint 14 mélyinterjú.[12]

Az általa leírt probléma

A dokumentum két problémát azonosít. Ezeket azoknak a problémáknak a vállalkozásokra összpontosító kiterjesztéseként mutatja be, amelyeket az EU Digital Identity Wallet-re vonatkozó 2021-es hatásvizsgálat a magánszemélyek esetében feltárt.[12]

• A vállalkozásoknak és a közszféra szerveinek jobb módszerekre van szükségük ahhoz, hogy online azonosítsák magukat, és igazolják, ki járhat el a nevükben, különösen határokon átnyúlóan. Az egyik tagállamban kiadott cégazonosítókat egy másik tagállamban nem mindig ismerik el. Az egyéni vállalkozók, az önfoglalkoztatók és a közszféra szervei gyakran kívül esnek azokon a cégnyilvántartásokon, amelyek uniós szintű azonosítót rendelnek hozzá. Nincs továbbá szabványos, uniós szintű módja a digitális megbízások vagy meghatalmazások tárolásának és ellenőrzésének.
• Nincs megbízható, jogilag elismert módja annak, hogy a vállalkozások határokon átnyúlóan, digitálisan megosszák engedélyeiket, tanúsítványaikat és megfelelési adataikat a közszféra szerveivel és egymással. Ugyanazokat a dokumentumokat újra és újra benyújtják, gyakran e-mailben, futárral vagy saját fejlesztésű portálokon keresztül, az EU Digital Identity Wallet pedig, amely a személyes adatok védelme köré épül, nem arra készült, hogy biztosítsa azt a nyomon követhetőséget, amelyre a vállalkozásoknak az auditokhoz és a megfeleléshez szükségük van.

Ezeket három mozgatórugóra vezeti vissza:[12]

• A piaci és technológiai változások, a felhőalapú számítástechnikától és a mesterséges intelligenciától az adatvezérelt jelentéstételig, új igényeket teremtenek a bizalmi szolgáltatások iránt a vállalkozások és a közszféra szervei körében.
• Ahogy egyre több vállalkozás folytat határokon átnyúló kereskedelmet, a széttagolt nemzeti megfelelési eljárások megsokszorozzák a költségeiket.
• Az egymással nem együttműködő rendszerek megakadályozzák, hogy a közszféra szervei biztonságosan és hatékonyan azonosítsák a vállalkozásokat és kommunikáljanak velük.

Arra a kérdésre, hogy miért az EU-nak, és nem az egyes tagállamoknak kell fellépnie, azzal érvel, hogy a nemzeti rendszereket belföldi használatra tervezték, és joghatásuk, hatályuk és műszaki kialakításuk tekintetében eltérnek egymástól, ami akadályozza a letelepedés szabadságát és a szolgáltatásnyújtás szabadságát, és torzítja a vállalkozások közötti versenyt attól függően, hogy hol telepedtek le. Az általa megjelölt jogalap az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 114. cikke, ugyanaz, mint az Európai Digitális Identitás Keretrendszer esetében.[12]

Amit el kíván érni

Az általános célkitűzés a belső piac megfelelő működésének elősegítése a vállalkozásokat és a közigazgatásokat terhelő adminisztratív terhek csökkentésével, digitális azonosítás, hitelesítés és jogilag érvényes adatcsere révén. Ebből két konkrét célkitűzés következik:[12]

• Az adminisztratív terhek csökkentése, a megfelelési folyamatok egyszerűsítése és a szolgáltatásnyújtás javítása.
• Annak biztosítása, hogy a vállalkozások és a közszféra szervei határokon átnyúlóan hozzáférjenek biztonságos és megbízható digitális azonosításhoz, amely megfelel a felhasználói igényeknek és a piaci keresletnek.

Az alapforgatókönyv és az alternatívák

A dokumentum nem hasonlít össze több szakpolitikai alternatívát. Az EU Digital Identity Wallet-re vonatkozó 2021-es hatásvizsgálatban előnyben részesített 3. szakpolitikai alternatívát veszi alapul, és azt egyszerre kezeli alapforgatókönyvként és az egyetlen vizsgált szakpolitikai alternatívaként, a vállalkozások és a közszféra szerveinek igényeihez igazítva.[12]

Indoka a koherencia: mivel az Európai Digitális Identitás Keretrendszer már hatályban van, és műszaki architektúrája meghatározott, a digitális identitástárca-modellt tartja az egyetlen életképes megoldásnak ahhoz, hogy a kétféle tárca következetes és interoperábilis maradjon, és a Business Walleteket e keretrendszer kiterjesztéseként, nem pedig különálló keretrendszerként írja le.[12]

Ezen alternatíva szerint a közszféra szerveinek biztosítaniuk kellene az alapvető funkciók minimális körét: azonosítás és hitelesítés, minősített elektronikus aláírások és bélyegzők, elektronikus attribútumtanúsítványok cseréje, valamint hivatalos értesítések fogadása. Az ezeken a funkciókon keresztül végzett műveleteknek ugyanolyan joghatásuk lenne, mint a papíron vagy személyesen végzetteknek. A vállalkozások nem lennének kötelesek Wallet-et használni, az egyéni vállalkozók és az önfoglalkoztatók pedig egyes önálló szolgáltatásokhoz az EU Digital Identity Wallet-jüket is használhatnák ahelyett, hogy teljes Business Wallet-et vásárolnának.[12]

Az általa bemutatott felhasználási esetek

Maga a javasolt rendelet felhasználásieset-semleges lenne: nem részesítene előnyben bizonyos felhasználásokat. Annak szemléltetésére, hogyan működhetne, a dokumentum felsorolja az érdekelt felek által azonosított felhasználási eseteket:[12]

• Ügyfélfelvétel és ügyfél-átvilágítás (ismerd meg az ügyfeled): ellenőrzött igazolások a dokumentumok kézi összegyűjtése helyett.
• Jogi képviselet: meghatalmazások digitális kiállítása, visszavonása és nyomon követése.
• Közbeszerzés: előminősítési igazolások, amelyek több ajánlattételi eljárásban is újra felhasználhatók.
• Határokon átnyúló vállalkozásműködtetés: ellenőrzött igazolások benyújtása más tagállamok hatóságainak személyes megjelenés nélkül.
• Adóügyek és e-számlázás: megbízható azonosítók és ellenőrzött héaigazolások.
• Ellátási láncok: az ellenőrzött beszállítói adatok és termékigazolások, például a digitális termékútlevél összekapcsolása.

Az általa modellezett költségek

A tárcák tulajdonosai az első évben egyszeri költségeket fizetnének (képzés és bevezetés, aktiválás és informatikai megvalósítás, valamint beszerzés vagy szerződéskötés), azt követően pedig ismétlődő licenc- és karbantartási díjat. A Bizottság a szervezetenkénti átlagos költséget a következőképpen becsüli:[12]

A modell azt feltételezi, hogy a közszféra összes szerve bevezeti a Wallet-et, mivel kötelesek lennének elfogadni azt. A modell által számba vett 95 825 közszféra szerv esetében ez az első évben körülbelül 7,3 milliárd eurót, azt követően pedig évente körülbelül 1,15 milliárd eurót tesz ki. Ha a vállalkozások 75%-a bevezetné, költségeik az első évben összesen körülbelül 45,5 milliárd eurót, azt követően pedig évente körülbelül 20,4 milliárd eurót tennének ki.[12]

Azon egyéni vállalkozók és önfoglalkoztatók esetében, akik helyette az EU Digital Identity Wallet-jüket használnák, a dokumentum a jelenlegi piaci árak alapján az önálló szolgáltatásokat az új kommunikációs csatornára vonatkozóan évi körülbelül 45 euróra teszi, az elektronikus aláírások, bélyegzők és időbélyegzők árát külön számítva.[12]

Az általa modellezett megtakarítások

Közvetlen haszonként csak a kézi adminisztratív munka csökkentéséből vagy megszüntetéséből eredő megtakarításokat veszik figyelembe. Ezeket az uniós standardköltség-modellel becsülik: az óránkénti munkaerőköltséget megszorozzák egy tevékenység időigényével, gyakoriságával és az azt végző szervezetek számával, a felmérés adataira és hivatalos statisztikákra támaszkodva. A tevékenységek hat kategóriába sorolhatók:[12]

• Azonosítás és felhatalmazás
• Dokumentumok és információk cseréje
• Megfelelés és ellenőrzés
• Nyilvántartás és adatkezelés
• Engedélyek és tanúsítás
• Határokon átnyúló koordináció és elismerés

Ha a közszféra összes szerve és a vállalkozások 75%-a csatlakozna, a Bizottság a maximális közvetlen hasznot évi körülbelül 169 milliárd euróra teszi, feltételezve, hogy minden kézi folyamatot felváltanának. A minimum, amely a felmérés válaszadói által várt megtakarításokon alapul (a közszféra szerveinél 22%, a vállalkozásoknál 36%), évi körülbelül 58 milliárd euró.[12]

A költségek levonása után a maximális nettó haszon ezen az elterjedtségi szinten az első évben körülbelül 116 milliárd euró, azt követően pedig évente körülbelül 147 milliárd euró lenne. A minimális feltételezések mellett az első évben mintegy 6 milliárd euró, azt követően pedig évente mintegy 37 milliárd euró lenne. A dokumentum a maximumot tízéves időtávra is kivetíti, változatlan haszonnal számolva, ami körülbelül 1107 milliárd eurós nettó jelenértéket ad.[12]

A dokumentum ugyanazt a modellt alacsonyabb elterjedtségi szinteken is lefuttatja. A legalacsonyabb szinten, a vállalkozások mintegy 10%-ánál, az összesített eredmény az első évben is pozitív, a közszféra szervei azonban többet fizetnének, mint amennyit megtakarítanának, amíg egyszeri költségeik meg nem térülnek. A 75%-os elterjedtséget nevezi a célkitűzések elérésének leghatékonyabb és legeredményesebb módjának.[12]

Közvetett hasznokat is leír, például kevesebb csalást, a digitális tranzakciókba vetett nagyobb bizalmat, valamint a papírhasználatból és az utazásból eredő alacsonyabb kibocsátást. Ezek egy részét számszerűsíti, másokat nem, és a fenti közvetlen megtakarításoktól elkülönítve kezeli őket.[12]

Hogyan viszonyul ez a vezető megtakarítási számadatokhoz

Ezen modellezett számadatok közül egyik sem azonos a forgalomban lévő két vezető számadat valamelyikével. A Bizottság 2025. november 19-i sajtóközleménye évi akár 150 milliárd euró megtakarítást említ a vállalkozások számára, szakpolitikai oldala pedig legalább 160 milliárd eurót. A Bizottság nem egyezteti össze a hármat.[3][2]

Mindkét vezető számadatról és a modell által használt elterjedtségi szintekről olvassa el a megtakarítási becslések magyarázatát.

Az általa elismert korlátok